Gyülekezeti házuk fennállásának 25 évéért adtak hálát a székesfehérvári evangélikusok

Gyülekezeti házuk fennállásának 25 évéért adtak hálát a székesfehérvári evangélikusok

Share this content.

Forrás: szekesfehervar.hu, szöveg: Lugosi Balázs, fotó: Molnár Artúr
Székesfehérvár – Istentisztelettel adtak hálát 2020. október 4-én, vasárnap az evangélikus templomban abból az alkalomból, hogy 25 esztendővel ezelőtt, 1995. október 8-án szentelték fel a fehérvári egyházközség gyülekezeti házát. Az ünnepi alkalmon Szebik Imre, nyugalmazott püspök hirdetett igét és Fehérvár polgármestere is köszöntötte a közösséget.

„Annakidején sok jóindulatú ember belátta, hogy egy megyeszékhelyen mindenképpen szükséges az evangélikus gyülekezetnek egy olyan épület, ahol istentiszteleten kívül is összejöhetnek gyermekek, fiatalok, felnőttek és közösséget alkotva, kapcsolatokat építve, egymást hitben erősítve megbeszélhessék az élet mindennapjait” – hangsúlyozta Szebik Imre, nyugalmazott evangélikus püspök, aki huszonöt esztendővel ezelőtt felszentelte a gyülekezeti házat.

„Huszonöt évvel ezelőtt egy huszonnyolc négyzetméteres teremből jöttünk a gyülekezeti házunkba. Ezen a huszonnyolc négyzetméteren volt a hivatal, a közösségi alkalmak. El lehet képzelni, hogy folyt ott például egy ifjúsági óra gitáros dicsőítéssel, majd csocsóbajnoksággal, miközben a hivatal fogadta az oda betérőket. Életteret kaptunk. De kaptunk egy figyelmeztetést is: hitünket nem csupán a templomban és a gyülekezeti házban kell gyakorolnunk. Nehogy azt a célt szolgálja az épület, hogy bezáródjék a gyülekezet, hanem, hogy a hitünket családunkban éljük meg és a családok egymás közötti kapcsolatából épüljön tovább a gyülekezet” – emelte ki Bencze András, a Székesfehérvári Evangélikus Egyházközség lelkésze.

„A nagyon nehéz tavaszi időszakban jöttünk rá, hogy mi az igazán fontos az életben. Az első helyek egyike bizonyosan a közösségé. A város nem létezhet közösségek nélkül. Sokan tartoznak ehhez a közösséghez és sokan jöttek a nagyobb közösségből, a város egészéből is. Ez a közösség most ünnepel. Ez az épület az elmúlt huszonöt évben segítette ezt a közösséget fejlődésében. Ez a közösség büszke lehet arra, hogy nem csak megépítette ezt a házat, hanem tartalommal is megtöltötte.” - mondta ünnepi köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András, polgármester, aki egy festménnyel ajándékozta meg a gyülekezetet.

Az eseményen részt vett Balsay István, volt polgármester, Csutiné Schleer Erzsébet, Schmidl Ferenc-díjas építész, a gyülekezeti ház tervezője és Szathmáry Ferenc a kivitelezés vezetője.

A Székesfehérvári Evangélikus Gyülekezeti Ház rövid története

Évtizedekkel ezelőtt a székesfehérvári evangélikus ősök tulajdonában volt a Megyeház utca 17. szám alatti ingatlan és templom, melyet a kommunista rendszer a háború után kisajátított, és ellehetetlenítette annak részleges használatát is. Ezután csak egy Távírda utcai lelkészlakás és egy kis iroda maradhatott az evangélikus közösség élettere. A rendszerváltás után az egyházi ingatlanok 1991-es kártalanítási törvénye lehetővé tette, hogy a fehérvári evangélikusok használható, alkalmas otthont, parókiát és közösségi teret alakítsanak ki Székesfehérváron, Bencze András lelkész vezetésével.

A Megyeház utcai ingatlan visszaigénylése helyett az egyházközség a pénzbeli kárpótlás mellett döntött. Csutiné Schleer Erzsébet építész közben megkezdte az evangélikus templom melletti gyülekezeti ház tervezését, majd 1994 nyarán elindulhatott a központ felépítése.

Az 1994. október 25-i alapkő-letételt követően 1995. október 8-án ünnepélyes keretek között szentelte fel az új gyülekezeti házat a Szekfű Gyula utcai templom mellett Szebik Imre, az Északi Egyházkerület püspöke. Az azóta eltelt 25 évben sokszínű, gazdag programok és az összefogás, az igyekezet folyamatosan táplálták a székesfehérvári evangélikus gyülekezet hitének, hitéletének megerősödését.

További képek itt tekinthetőek meg.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!